Támogatásával  

   

Különleges köszönettel  

  • Rebecca Palm- Schrotternek, az angol nyelvű fordításokért
   

Login  

   

A magyar és spanyol politikai helyzet eredményeként a menekültek befogadása kissé az irányszámok alatt marad. A kanári szigeteken a diákok, a felnövekvő generáció elfogadását és mindenek előtt empátiáját kívántuk erősíteni, hiszen úgy tűnik, hogy ebben a fontos feladatban nekünk van a legnagyobb szerepünk.

Az óralátogatások mellett e találkozó fókuszában a közös projektmunka állt.A diákok hatalmas elkötelezettséggel dolgoztak a különböző projektelemeken, mint a „tradíciók“ , „mondd el zenével“, és a „kultúrák mozaikja“. Egyrészt arról van szó, hogy minden kultúra egyediségét kiszűrjük, de mindezek kultúrák közötti hasnonlóságait feldolgozzuk és bemutassuk. Új projektötletek is tervezésre kerültek, ilyen volt a süketséggel küzdő bevándorlókkal való foglalkozás ötlete.

További programok:

A bevándorlás és integráció központi projekttémáink tárgyalása:

  • Egy szociális munkás előadása a Kanári –Szigetekre irányuló bevándorlás történetéről valamint a hivatalos előírásokról az emberi jogok keretein belül a bevándorlás estében.
  • „az illegális bevándorló” fogalmának újabb tematizálása
  • A spanyol politikusok menekültek/ illegális bevándorlók témához fűződő kapcsolata
  • A bevándorlók különféle menekülési okai: példákként az erőszak, a vallási üldözés vagy a szexuális irányultság miatti diszkriminálás, a gyerekek kényszerházassága, emberkereskedelem- különösen nőkkel, szexuális erőszak áldozatai kerültek megemlítésre. A menekülés különböző módjai is a témához kapcsolódtak, például: menekülés vonattal, vagy csónakkal, hajóval. Ez az előadás elgondolkodtatta diákjainkat.
  • Egy bevándorló nő tapasztalatai a Szaharán át új hazájába, Gran Canariára.
  • A „Mondd el zenével“, „Kedvenc receptem“, és a „Falfestés“ projektjeink itt is újra előtérbe kerültek.
  • A CEAR nevű segítőszervezeten keresztül ajándékcsomagokat adtunk át a menekülteknek, mely az együttérzés egyik formája. A csomagok olyan dolgokat tartalmaztak, melyek egy idegen országban az újrakezdéshez elengedhetetlenül szükségesek lehetnek.
  • A Vándorkiállítás projekteredményeink bemutatása és népszerűsítése szempontjából fontos része a projektünknek.A „Mi is Európa vagyunk“ képei is ennek részét képezik.

A befogadó családokkal való együttélés és a részvétel a mindennapi tevékenységekben a legfontosabb feltételei a kölcsönös elfogadásnak, a kölcsönös megértésnek, az empátiának, a kultúra megismerésének, az előítéletek lerombolásának. Projektünk lehetőséget ad a békés egymás mellett élésre.

A kanáriai diákok szívesen fogadták a vendég diákokat, és megmutatták a szigetet Gran Canaria szikrázó napsugarai fényében.